Hévízi-tó

A Hévízi-tó gyógyító hatása már – valószínűleg – a rómaiak által is ismert volt, erre utalnak a búvárok által az 1980-as évek elején a tóból gyűjtött pénzérmék és a tó környékén talált oltárkő.  A fürdő létrehozásában/kialakulásában fontos szerepet játszottak a Festeticsek, akiknek a birtokába a 18. század közepén került a forrás és környéke. A Hévízi-gyógytó Természetvédelmi Terület legismertebb látványossága a Hévízi-tó vagy Hévízi-gyógytó. A tó 4,44 ha kiterjedésével és az őt körülvevő 50 ha területű véd erdővel Európa legnagyobb gyógyhatású melegvízes tava.

A tó páratlan természeti környezetét elsősorban a parkkal övezett gyógyvizű tó, a vízfelszín felett lebegő páraréteg, a tó felszínén úszó indiai vörös tündérrózsák teszik különlegessé. Ha a Hévízi-tó felszínét megfigyeljük, megállapíthatjuk, hogy a tó nincs nyugalomban. Egyrészt: a tavat tápláló forrás a tó vizét állandóan mozgásban tartja, a mélyből feltörő víz lassú körforgással gyűrűzik a partok felé.  Másrészt: a víz és a levegő közötti hőmérsékletkülönbség következtében a víz a felszínen kissé lehűl és így nagyobb fajsúlyánál fogva ismét lefelé áramlik.

Eközben a tó egész víztömege hengeres mozgással lassan jobbra forog. E kettős vízmozgásnak fontos szerepe van a tó hőmérsékletének szabályozásában, valamint a hatóanyagok egyenletes eloszlásában. Az egyenletes és állandó vízáramlás jótékonyan hat a szervezetre is, mert a fürdőzőket állandó, enyhe masszázsban részesíti.